(tata)
Balla D. Károly: Halott madárral, Pannónia Könyvek, 1999, 990 Ft
A kárpátaljai magyar irodalom középnemzedékének meghatározó költő- és írószemélyisége, a "kishaza" literatúrájának fáradhatatlan organizátora válogatott és új verseit nyújtja át az olvasónak. A poéta épp nemrégiben nyilatkozott az egyik folyóiratban, hogy "nem bánt meg semmit" eddigi döntéseiből. Azt sem -- ezt másutt, a kötetté éppen most szerveződő X beszélget Y-nal interjúsorozatban mondta el --, hogy fiatalon fizikusnak, sőt egyenesen "Nobel-díjas csillagásznak" készült. Aligha beleolvasás, ha korai -- a hetvenes évek végén írott -- költeményeiben a természettudományos ráció kompozíciószervező erejét is fölfedezni véljük: a költői műhelyben még sokáig kitüntetett szerep jutott a makacsul analizáló és érvelő, hosszúsoros, kifejtő szabad versnek.
Az átrendeződés, a lírikusi tevékenység elmélyülése, színképének bővülése a kora nyolcvanas esztendők táján történt. A válogatott versek szép küllemű és ötletesen tervezett gyűjteménye ugyan nem biztosít külön belső címlapoldalakat a cikluscímeknek, ám az oldalról oldalra futó fejlécek, valamint a tartalomjegyzék eligazít a téma- és hangváltásokat illetően. Ez a szokatlan és finom megoldás folyamatnak láttatja, de tagoltságában is fölmutatja Balla D. Károly eddigi termését.
Szerencsére lokális sirmokat hiába keresnénk: a marginalizálódott nemzetiségi sors, a kisebbségi léthelyzet, a sokáig megszenvedett szabadsághiány markánsan hangot kap ugyan, költőnk azonban nem valamiféle periféria számivetettjeként, hanem a magyar nyelv egyetemsségében, illetve az univerzum polgáraként keresi és jelöli ki létének koordinátáit. Noha pompás érzéke van a "kislét", a mindennapiság, az apró örömök megverselése iránt, valójában a modern egzisztenciális tartalmak megszólaltatója. Ehhez a törekvéséhez a mértékkel adagolt groteszkum, a fanyar homorú nyelvi lelemény, a versalakok és stílvariánsok burjánzó, öngerjesztő viselkedése is hozzásegíti.
Könyvének végleteit a Hittel higgyem (1984-1989) szonettkoszorúja, másfelől a Fabatkák (1978-1998) sorozat bökversei, aforizmái képviselhetik. Az előbbiből akár ars poeticája is lehetne e szakasz: "Hogy tűz ölel majd: lássak biztos jelt, /s ha célja van velem a végtelennek, / tilos sugalmak éjjel megjelennek, / az angyalszárny a földön nem felejt..." A Fabatkák ötletbörzéjéről a Poliglott két sorát ragadjuk ki: "A tolmács hat világnyelven beszélt. /Csak az a nagy baj, hogy ezt egyszerre tette".
Komolyra fordítva a Balla D. Károlynál mindig komoly, de játékosan elvarázsolt szót: ő maga is "poliglott" lírikus. Három-négy nyelven beszél, és szerencsére egyszerre. Melyek a biztosan birtokolt világnyelvei? A megújított kárpátaljai vershagyomány, mely tematikusan is övéihez és ottani jelenéhez fűzi. A posztmodern derengésű szövegezés -- ebben magyarországi nemzedéktársaival rokon. A hagyományőrző mívesség: hit a költészet kipróbált alakzataiban (akár abban, hogy a szonett "nem fárad el"). S övé a vers- (és regény- és esszé- és fiktív, "Tsúszó Sándor-i") cselek nyelvezete is. Két szilárd tudás csendül egybe: hogy az irodalom nem feltétlenül halálos komoly dolog -- s hogy az irodalomnál talán nem is létezik komolyabb dolog.
Balla D. Károly alig egy éve az Élted volt regénye című "trükkprózával", majd -- Berniczky Éva oldalán -- egy érdekes, kétarcú művel öregbítette hírnevét. Ez a válogatás -- megtoldva az új strófákkal -- még épp váratott magára. Kiváló a rostálás, alig két-három lazább textus maradt vissza. A kiemelt motívum -- a madár-motívum -- külön elemzést érdemlő erővel hat. A gyűjteményben csillámló termékeny, derűs pesszimizmus akár ezredvégi iránytűnk is lehet.
Az átrendeződés, a lírikusi tevékenység elmélyülése, színképének bővülése a kora nyolcvanas esztendők táján történt. A válogatott versek szép küllemű és ötletesen tervezett gyűjteménye ugyan nem biztosít külön belső címlapoldalakat a cikluscímeknek, ám az oldalról oldalra futó fejlécek, valamint a tartalomjegyzék eligazít a téma- és hangváltásokat illetően. Ez a szokatlan és finom megoldás folyamatnak láttatja, de tagoltságában is fölmutatja Balla D. Károly eddigi termését.
Szerencsére lokális sirmokat hiába keresnénk: a marginalizálódott nemzetiségi sors, a kisebbségi léthelyzet, a sokáig megszenvedett szabadsághiány markánsan hangot kap ugyan, költőnk azonban nem valamiféle periféria számivetettjeként, hanem a magyar nyelv egyetemsségében, illetve az univerzum polgáraként keresi és jelöli ki létének koordinátáit. Noha pompás érzéke van a "kislét", a mindennapiság, az apró örömök megverselése iránt, valójában a modern egzisztenciális tartalmak megszólaltatója. Ehhez a törekvéséhez a mértékkel adagolt groteszkum, a fanyar homorú nyelvi lelemény, a versalakok és stílvariánsok burjánzó, öngerjesztő viselkedése is hozzásegíti.
Könyvének végleteit a Hittel higgyem (1984-1989) szonettkoszorúja, másfelől a Fabatkák (1978-1998) sorozat bökversei, aforizmái képviselhetik. Az előbbiből akár ars poeticája is lehetne e szakasz: "Hogy tűz ölel majd: lássak biztos jelt, /s ha célja van velem a végtelennek, / tilos sugalmak éjjel megjelennek, / az angyalszárny a földön nem felejt..." A Fabatkák ötletbörzéjéről a Poliglott két sorát ragadjuk ki: "A tolmács hat világnyelven beszélt. /Csak az a nagy baj, hogy ezt egyszerre tette".
Komolyra fordítva a Balla D. Károlynál mindig komoly, de játékosan elvarázsolt szót: ő maga is "poliglott" lírikus. Három-négy nyelven beszél, és szerencsére egyszerre. Melyek a biztosan birtokolt világnyelvei? A megújított kárpátaljai vershagyomány, mely tematikusan is övéihez és ottani jelenéhez fűzi. A posztmodern derengésű szövegezés -- ebben magyarországi nemzedéktársaival rokon. A hagyományőrző mívesség: hit a költészet kipróbált alakzataiban (akár abban, hogy a szonett "nem fárad el"). S övé a vers- (és regény- és esszé- és fiktív, "Tsúszó Sándor-i") cselek nyelvezete is. Két szilárd tudás csendül egybe: hogy az irodalom nem feltétlenül halálos komoly dolog -- s hogy az irodalomnál talán nem is létezik komolyabb dolog.
Balla D. Károly alig egy éve az Élted volt regénye című "trükkprózával", majd -- Berniczky Éva oldalán -- egy érdekes, kétarcú művel öregbítette hírnevét. Ez a válogatás -- megtoldva az új strófákkal -- még épp váratott magára. Kiváló a rostálás, alig két-három lazább textus maradt vissza. A kiemelt motívum -- a madár-motívum -- külön elemzést érdemlő erővel hat. A gyűjteményben csillámló termékeny, derűs pesszimizmus akár ezredvégi iránytűnk is lehet.
