Búvóhelyek
Búvóhelyek

Reményi József Tamás

Berniczky Éva 2004-es novelláskötete (A tojásárus hosszúnapja) az irodalom nagy meglepetése volt. A novellák olyan peremvidék közérzetét árasztották, amely szegénységében, elmaradottságában, hovatartozását tekintve a legkiszolgáltatottabb magyar szocietás: Kárpátalja történetének dátumai vannak, de nincs sem archaikus, sem újabbkori kollektív emlékezete.

Aki itt ír, valóban teremt, fölfokozott jelentősége van annak, hogy ...

kritika könyv

2007. aug 11.
Tükörmosoly
Tükörmosoly

Balla D. Károly

Lázár bácsinak bámulatos a lábtechnikája. Hanyatt fekve ép és törött lábával a levegőben biciklizve hol lerugdalja magáról, hol meg visszalökködi a paplanját. Galacsinná focizza, beadja mellre, kezével még gömbölyít rajta egyet, aztán kiveti, mint halász a hálóját, és szinte röptében szétlábmunkázza. Közben a szeme hunyva, félig talán alszik is, beesett lárvaarca szenvtelen. Órákig elvan ezzel, aztán előbb lelassul, majd ...

novella

2007. aug 11.
Fogyóholdban
Fogyóholdban

Berniczky Éva

A telephely egyedül uralta a kietlen lapos részt, a dombtető szakadékos széléig húzódott. Akik erre rövidítették útjukat, nemigen tudták, mit rejt előlük a magasan elkerített terület, legfeljebb találgatták, hogy mi mellett is kanyarodnak el a lépcsősor felé, amely a vár fölötti utcácskát kötötte össze a vár túloldalán futó forgalmas úttal. Korareggel és szürkületkor a félénkebbek ritkán cserélték a kerülőt a sokkal rövidebb ...

kritika könyv

2007. júl 01.
Balla D. Károly
Balla D. Károly

1957-ben született a kárpátaljai Ungváron, ma is itt él. Szülővárosában érettségizett és folytatott egyetemi tanulmányokat. Közben volt laboráns, tankönyvkiadói korrektor és szerkesztő. 1989-től munkaviszony nélküli szabadfoglalkozású; folyóiratokat, kiadói műhelyeket, internetes honlapokat alapított és tart fenn.

1973 óta publikál. Versei, novellái, esszéi a magyar nyelvterület számos orgánumában jelentek meg, több tucatnyi antológiában, gyűjteményben ...

szerző

2007. jún 24.
Nagyon női regény
Nagyon női regény

Jászberényi Sándor

Berniczky Éva: Méhe nélkül a bába, Budapest, 2007, Magvető.

Berniczky Éva nem tartozik a mainstream prózairodalomhoz. Nem sztáríró, lépéseiről és irodalompolitikai elképzeléseiről semmit sem tudunk. Nem szerepel állandóan a nyilvánosság előtt, gyakorlatilag nem vesz részt az irodalmi életben. Bár írásai általában elismerő kritikákat kapnak, komolyabb figyelem nem kíséri munkásságát. Pedig ritkán találkozni olyan meggyőző ...

kritika könyv

2007. jún 17.
Fordítás: mű és művelet
Fordítás: mű és művelet

Szentpály Miklós


Berniczky Éva: Méhe nélkül a bába.
Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2007.
204 oldal, 2490 Ft

Szvietelszki, a megszállott könyvgyűjtő, aki feleségével, régi tanítványával, az analfabéta Mokrinkával él Jónában, egy apró kárpátaljai településen, különös, orosz nyelvű szövegre bukkan, amit megpróbál megfejteni. A talált iratköteg egy régi napló, stílusa teljesen eltér attól a nyelvtől, amihez a faluban szokott. Alla, a napló ...

kritika könyv

2007. jún 17.
Berniczky Éva: Méhe nélkül a bába
Berniczky Éva: Méhe nélkül a bába
Két nő Kárpátalján. Soha nem találkoztak, ám az Egyik Nő, mint kígyótól megbűvölt állat engedelmeskedik Szvitelszki, a színtelen szemű könyvgyűjtő akaratának, és a Másik Nő nyomába ered. Naplójából - penészes füzetekből, árnyékszékből előkerült lapokon eléoszlott sorokból, gomolya levében ázott papírlapok szétfolyt betűiből - teremti újra a Másik Nőt, aki keze nyomán, mint pillangó a bábból bújik elő és tovarebben, csak szerelmei ...

könyv

2007. jún 17.
Jaj, macska
Jaj, macska

Balla D. Károly


Olga néni a szomszédtól jobban fél, mint a betörőktől. Ugyan mit lehetne elvinni ebből a kócerájból? Az ócska számítógépet a vaksi képernyővel? Azt a pár elavult szakkönyvet a polcokról? Igazából nem is érti, minek ide éjjeliőr, a sorra megszüntetett munkatársi státusok helyett miért nem inkább ezt az ügyeletet számolták fel. Neki persze jól jön nyugdíjasként a mellékes, végigkötögeti az éjszakát – és senki sem veti a ...

novella

2007. jún 09.
Szergej, az indián
Szergej, az indián

Balla D. Károly

Szergej, az indián

Hosszú ideig nem tudtam úgy belépni műhelyébe, hogy vissza ne hőköljek: az ajtóval szemben egy nemi szerv nélküli meztelen férfi állt. Az ilyenekre aggatják az új öltönyöket a kirakatban. Ez az egy valamiért nem került vissza a raktárába, hanem Zapf István áruházi segéddekoratőr műhelyében kötött ki. Barátom nem bánta, el is keresztelte azonnal Szergejnek a csupasz bábut, beállította a selyembálák és ...

novella

2007. máj 05.

A legújabb bejegyzések

  • Spórolási tipp: készíts házi zsemlemorzsát
    Spórolási tipp: készíts házi zsemlemorzsátTe is sokszor jártál már úgy, hogy ki kellett dobnod a kenyeret, mert már túl száraz volt? Néha ehetünk pirítóst, de mindig az sem megoldás. Ilyenkor mit tudunk tenni, kidobjuk a szemétbe. De van más...
  • Így működik az emésztésünk
    Így működik az emésztésünkNehéz elképzelni annál rosszabbat, mintha valakit rendszeresen emésztési panaszok gyötörnek. Azonban, ha odafigyelünk az étrendünkre, akkor panaszaink enyhíthetőek, sőt akár meg is szüntethetőek. Az...
  • Laptop mesterséges intelligencia futtatásához
    Laptop mesterséges intelligencia futtatásáhozAjánlunk 3 laptopot is (lehet felújított, használt notebook is), amelyek alkalmasak mesterséges intelligenci telepítésére. Minimum 16GB memóriával és 512GB SSD-vel számoltunk. GIGABYTE - 15.6" FHD...
  • Berniczky: Fejezetek az üvegházból
    Berniczky: Fejezetek az üvegházból- Irodalmi télikert a teraszon -  Már korábban felkerült a webre Berniczky Éva mesekönyvének teljes szövege. A Fejezetek az üvegházból 1999-ben jelent meg könyvalakban Budapesten mint összefüggő...

Népszerű PR-cikkek

  1. 9 dolog, amit ellenőrizz, ha nem indul az autó
    9 dolog, amit ellenőrizz, ha nem indul az autóBárkivel, bármikor megeshet, hogy nem indul be gépjárműve. Sajnos ez ugyanúgy előfordulhat használt és új autók esetében is, persze az újak esetében erre kisebb az esély. Amennyiben mégis megtörténne...
  2. Pilinszky János: Két szonett
    Pilinszky János: Két szonettPilinszky János Két szonett I Csak fussatok hát, mint veszett ebek,vonítsatok, ha gyilkos éjszakakörülkerít a farkasok hada,hogy fölkoncolja hitvány testetek.Hát sírjatok csak csípős könnyeket,a...
  3. Manzárd tető - infra fűtés
    Manzárd tető - infra fűtésAz infrafűtés manzárd tető alatt is biztonságos lehet, ahogy kültéri teraszok fűtésére is alkalmas.  Infrasugaras fűtés a manzárdon Felhasználási területek széles kínálata Energiatakarékos az...

A rendszer néhány oldala

A LEGFONTOSABB OLDALAK:

UngParty és Balládium

Termékek és Szolgáltatások. Életmód, technológia, WEB. Manzárd műhely. PR cikkek megjelentetése életmód, termék, szolgáltatás, internet, weboldalak témakörben. Keresőmarketing,  tartalmi alapú linképítés és Google honlap optimalizálás - SEO. Berniczky Éva és Balla D. Károly művei, könyvei - ismertetések, kritikák.

Budapest nevezetes arról, hogy számos szolgáltatás él jobbnál jobb ajánlatokkal, így például híres a virtuális pánikrendelő, az infrapanel webáruház. Honlap optimalizálás egyenesen a SEO-szakembertől, aki képzett linképítő mesterként képes a weblapok Google-helyezését javítani a találati listákon, tudva, hogy a komplex linkmarketing, honlapoptimalizálás, tartalommarketing és kreatív Google-keresőoptimalizálás segítségével a fővárosi agorafóbia weblapja is előbbre kerülhet.

Kiemelt bejegyzés: Manzárd infrafűtés

Ideiglenes linktámogatás: PR-cikk Weblap - infrapanel fűtés

süti beállítások módosítása