Spórolási tipp: készíts házi zsemlemorzsát

tipp-zsemelemorzsa.jpgTe is sokszor jártál már úgy, hogy ki kellett dobnod a kenyeret, mert már túl száraz volt? Néha ehetünk pirítóst, de mindig az sem megoldás. Ilyenkor mit tudunk tenni, kidobjuk a szemétbe.

De van más megoldás is! Újra hasznosítjuk, nevezetesen zsemlemorzsát készítünk belőle.

Nagyon egyszerű, nem jár különösebb munkával. És azzal, hogy nem kidobod és nem elpocsékolod a drága kenyeret még spórolhatsz is, mivel nem kell zsemlemorzsát megvenni.

Ezzel havi szinten több ezer forintot is meg lehet spórolni, ami napjaink gazdasági helyzetében mindenkinek számít.

Hogy készül a zsemlemorzsa?

A száraz kenyeret (NE legyen penészes) egy tálcára helyezed, egymás mellé, úgy, hogy ne fedjék egymást a kenyérszeletek. Kb. 2 nap szükséges ahhoz, hogy kellően kiszáradjanak.

Ezután nincs másra szükség, mint egy sajtreszelőre, lehetőleg minél kisebb lyukúra. Fogod a száraz kenyérszeleteket és lereszeled. Aztán érdemes egy galuskaszűrőn (vagy bármilyen alkalmas szűrőn, nekem ez volt kéznél) és átszűrőd, hogy az esetleges nagyobb darabok ne kerüljenek bele.

TIPP

Ha többféle kenyeret is szoktál venni, akkor még jobban fog kinézni a zsemlemorzsa, mert lehetnek benne magvak vagy akár sötétebb árnyalatok a teljes kiőrlésű kenyérnek köszönhetően.

A házi zsemlemorzsával jót teszel az ökológiai lábnyomodnak és a pénztárcádnak egyaránt! Élj te is a lehetőséggel!

Az egészsége mindenkinek elsődleges, így fontos, hogy mindent megtegyünk érte! Ha túlsúllyal küzdünk és nem sikerül sehogyan sem elérni súlycsökkenést, akkor érdemes fontolóra venni a fogyasztószerek használatát. Ma már biztonságosan használható termékek vannak, amelyek valós segítséget jelentenek a fogyásban.

Adipex-P, Adipex Retard, Genesis Sibutramine- hogy néhányat említsünk a sorból. Lényegük, hogy csökkentik az étvágyunkat, így kevesebbet eszünk, aminek köszönhetően beindul a kalóriák elégetése. Mielőtt eredeti Adipex rendelés mellett döntene, tájékozódjon a használattal, hatással kapcsolatban, hogy tudja mire számíthat. Vannak olyan online patikák is, ahol nem eredeti termékeket árulnak, hanem csak olcsó másolatokat. Ezzel nagyon óvatosan kell bánni, Önnek is azt javasoljuk, hogy tájékozódjon az üzlettel kapcsolatban, ahol vásárolni szándékozik.

cikk életmód termék gasztroműhely

2024. feb 15.

A legújabb bejegyzések

  • Sült csirkecombos tészta
    Sült csirkecombos tésztaA csirkés ételek mindig megunhatatlanok, nagyon sokan szeretik és egyben egészséges ételnek is számít. Egy idő után azonban unalmassá tud válni, ezért érdemes lehet valahogy feldobni, hogy ne legyen...
  • A legjobb laptop videókártyák
    A legjobb laptop videókártyákMi a szerepük ezeknek az alkatrészeknek? A laptopok videokártyái (más néven grafikus kártyák vagy GPU-k) lényeges szerepet töltenek be a modern számítógépek teljesítményében. Ezek a komponensek...
  • Spórolási tipp: készíts házi zsemlemorzsát
    Spórolási tipp: készíts házi zsemlemorzsátTe is sokszor jártál már úgy, hogy ki kellett dobnod a kenyeret, mert már túl száraz volt? Néha ehetünk pirítóst, de mindig az sem megoldás. Ilyenkor mit tudunk tenni, kidobjuk a szemétbe. De van más...
  • Így működik az emésztésünk
    Így működik az emésztésünkNehéz elképzelni annál rosszabbat, mintha valakit rendszeresen emésztési panaszok gyötörnek. Azonban, ha odafigyelünk az étrendünkre, akkor panaszaink enyhíthetőek, sőt akár meg is szüntethetőek. Az...

Népszerű PR-cikkek

  1. 9 dolog, amit ellenőrizz, ha nem indul az autó
    9 dolog, amit ellenőrizz, ha nem indul az autóBárkivel, bármikor megeshet, hogy nem indul be gépjárműve. Sajnos ez ugyanúgy előfordulhat használt és új autók esetében is, persze az újak esetében erre kisebb az esély. Amennyiben mégis megtörténne...
  2. Sült csirkecombos tészta
    Sült csirkecombos tésztaA csirkés ételek mindig megunhatatlanok, nagyon sokan szeretik és egyben egészséges ételnek is számít. Egy idő után azonban unalmassá tud válni, ezért érdemes lehet valahogy feldobni, hogy ne legyen...
  3. Manzárd tető - infra fűtés
    Manzárd tető - infra fűtésAz infrafűtés manzárd tető alatt is biztonságos lehet, ahogy kültéri teraszok fűtésére is alkalmas.  Infrasugaras fűtés a manzárdon Felhasználási területek széles kínálata Energiatakarékos az...

A rendszer néhány oldala

A LEGFONTOSABB OLDALAK:

UngParty és Balládium

Termékek és Szolgáltatások. Életmód, technológia, WEB. Manzárd műhely. PR cikkek megjelentetése életmód, termék, szolgáltatás, internet, weboldalak témakörben. Keresőmarketing,  tartalmi alapú linképítés és Google honlap optimalizálás - SEO. Berniczky Éva és Balla D. Károly művei, könyvei - ismertetések, kritikák.

Budapest nevezetes arról, hogy számos szolgáltatás él jobbnál jobb ajánlatokkal, így például híres a virtuális pánikrendelő, az infrapanel webáruház. Honlap optimalizálás egyenesen a SEO-szakembertől, aki képzett linképítő mesterként képes a weblapok Google-helyezését javítani a találati listákon, tudva, hogy a komplex linkmarketing, honlapoptimalizálás, tartalommarketing és kreatív Google-keresőoptimalizálás segítségével a fővárosi agorafóbia weblapja is előbbre kerülhet.

Kiemelt bejegyzés: Manzárd infrafűtés

Ideiglenes linktámogatás: PR-cikk Weblap - infrapanel fűtés

süti beállítások módosítása