Szergej, az indián

Balla D. Károly

Szergej, az indián

Hosszú ideig nem tudtam úgy belépni műhelyébe, hogy vissza ne hőköljek: az ajtóval szemben egy nemi szerv nélküli meztelen férfi állt. Az ilyenekre aggatják az új öltönyöket a kirakatban. Ez az egy valamiért nem került vissza a raktárába, hanem Zapf István áruházi segéddekoratőr műhelyében kötött ki. Barátom nem bánta, el is keresztelte azonnal Szergejnek a csupasz bábut, beállította a selyembálák és papírhengerek közé. Talán szándékosan keresett számára helyet épp az ajtóval szemben, hogy aki belép, hihesse, ruhátlan emberre nyitott rá. Ha ez volt a célja, akkor telibe talált: hiába készítettem fel magamat a látványra, ahányszor csak benyitottam a műhelybe, mindannyiszor meg is torpantam.

– Legalább egy gatyát adhatnál rá! – korholtam eleinte.

– Szergej fasza fiú, nem fázik! – utalt egy rég elfelejtett vicc megőrzött poénjára, mit sem törődve azzal, hogy Szergejnek éppen a csúnya szóra utaló felszerelése hiányzott.
Aztán, amikor már senki nem akadt fenn a ledérségén, ágyékkötőt adott Szergejre, fejére színes törzsfőnöki tolldíszt fabrikált, testét pedig telepingálta totemállatokkal.

Zapffal akkor haverkodtam össze, amikor mindkettőnket beválasztottak a Lenini Eszmék című iskolai faliújság szerkesztőbizottságába. Én írtam és szerveztem a remekbe szabott cikkeket, ő rajzolt, festett, vágott, ragasztott – kivitelezett. Bár alattam járt két évvel, ismertem korábbról is, a tanárainkról készített karikatúrái osztályról osztályra, kézről kézre jártak. Egyébként pedig mindig és mindenütt rajzolt: órán, rajgyűlésen, egyszer láttam, még a moziban is. Meg-megemelte a blokkját, hogy több fény essen rá, felskiccelte a szereplőket, a jeleneteket. Otthon egész sorozata volt a keletnémetül beszélő jugoszláv indiánról, Gojko Mitićről.

Fel is vették a képzőművészeti szakiskolába, de már a második évben összekülönbözött valamelyik tanárával a szocialista művészet irányelveit illetően. Elhúzták a vizsgán. Ám szerencséjére a vaskalapos tanárnak akadt egy liberálisabb ellenlábasa, jegyzett festőművész, főállásban éppen a városka egyetlen nagyáruházának művészeti vezetője; odavette Zapfot dolgozni, hivatalosan segéddekoratőrnek, valójában plakátfestőnek. A cimborám, ha a szocreál elméletéből meg is bukott a vizsgán, éveken át a jövőbe derűsen néző munkásarcok és május elsejei jelszavak pingálásából élt. Szakmailag, mint mondta, mégis fejlődött, sok mindent ellesett a főnökétől. Tőle hallotta először az akkor még szitokszónak számító szavakat: pop art, designe. A anyagokkal, eszközökkel gazdagon ellátott műhelyben olyasmit is megtanulhatott, amire a szakiskolában nem lett volna módja. Amikor pedig kölcsönbe kapott a főnökétől egy burzsoá propagandaanyagnak számító tilalmas Andy Warhol-albumot, eldőlt a sorsa. A szobája falait borító száz Gojko Mitićet bámulatos gyorsasággal ezer Marilyn Monroe váltotta fel.

Közben a dolgozók esti iskolájában leérettségizett, főnöke továbbtanulásra biztatta, ajánlgatta neki a kijevi művészeti főiskolát, segített volna a felkészülésben. "Mire végzel, éppen nyugdíjkorú leszek, jöhetsz a helyemre”, biztatgatta, de barátom nem szánta rá magát.

Ahogy kezdett recsegni-ropogni a nagy Szovjet Birodalom, Zapf lelécelt. Meg sem állt Budapestig. Két évig a Vörösmarty téren ücsörgött kis tábori székén és jó pénzért rajzolta a turistákat. Aztán ezt is feladta. Tudod, nem akarok jattolni a flasztermaffiának, súgta sejtelmesen találkozásunkkor. De állandó munkába nem áll, mondta, nem azért kereste a tágabb szabadságot, hogy újra kötöttségek közé szorítsa magát. Később egyszemélyes bt.-t alapított és alkalmazott grafikusként, dizájnerként teljesített megrendeléseket. Egy munkájával hannoveri ösztöndíjat is nyert, kint dolgozott fél évig. Később részt vett pár vidéki tárlaton, és mások által meg nem erősített saját állítása szerint két belvárosi galériába is bevették kisebb munkáit. Akkoriban, ha anyagilag megszorult, tisztes honoráriumért családi fotók alapján élethű "művészi portrékat” készített, hogy nyárspolgárék kiakaszthassák a nagyszobában.

De ebből is elege lett, nem akart a szakma lúzere lenni. Megszimatolta, hogy gyémántban, aranyban van a nagy pénz. Addig ügyeskedett, míg betársulhatott egy éppen anyagi gondokkal küzdő ékszerész üzletébe megtakarított pénzével. Nappal kövér feleségek keble fölött igazgatta a nyakékek lógóit, esténként egy öreg ötvösmesternél bűvölte a nemes fémet. Csak azért tanulta ki a szakmát, hogy üzlettársát lepipálva névjegyére ráírathassa: "Ötvös és ékszerész”. Ment is az üzlet pár évig piszkosul, amíg az adóhatóság rájuk nem szállt. Mire a bíróság kimondta a súlyos büntetésről szóló ítéletet, addigra legmegbízhatóbb ügynökük is megpattant az aktuális drágakőszállítmánnyal.

Indulhatott megint nulláról.

Azt a véletlennek köszönheti, hogy végül antikvárius lett. A könyvek iránt azelőtt nem érzett különösebb vonzódást, az egyik fizetésképtelen klienstől korábban kapott kötetekről is teljesen megfeledkezett. Csak amikor nehezen megszerzett kis lakását el kellett adnia, akkor vitte el felvásárlóhoz a húsz-egynéhány ócska könyvet: a sok veszteség után legalább futja taxipénzre, amíg albérlet után lohol. Kétszer is visszakérdezett, jól érti-e az összeget. No, ha ez a haramia ennyit adna érte, megéri az a dupláját is, gondolta, és már tudta, mibe fekteti lakása árát.

Amikor beléptem az üzletébe, összerezzentem az ajtó fölötti kis csengő éles hangjára. Lám, most is akad valami, ami visszahőkölésre késztet, ha Zapfhoz benyitok. Hanem a kollekció lenyűgöző, a bolt kellemes, a kiszolgálás udvarias. És a tulaj? Ritkán tartózkodik az üzletben.

Tanyát vett, kipofozta a roskadozó parasztházat, odaköltözött. Az antikvárium eldöcög nélküle, ő inkább lovakat nevel. És rajzol. Álmában szőrén üli meg őket, lobogó sörényükbe kapaszkodik. Mint Szergej, a hős indián.

(2007)

Megjelent: Népszava, Szép Szó, 2007. május 5.

novella

A legújabb bejegyzések

  • Manzárd tető - infra fűtés
    Manzárd tető - infra fűtésAz infrafűtés manzárd tető alatt is biztonságos lehet, ahogy kültéri teraszok fűtésére is alkalmas.  A manzárdtetők alatti lakótér megfelelő kialakításához  pontos tervezésre és fűtéstechnikai...
  • Történet egy jól sikerült virágküldésről
    Történet egy jól sikerült virágküldésrőlAki több mint 15 éve foglalkozik virágküldéssel és napi szinten több virágcsokrot is kiszállít, az már ismerheti az emberek reakcióját azzal kapcsolatban, ha egy gyönyörű virágcsokrot kapnak. Van...
  • Új társ a konyhában: a thermomixer felhasználási lehetőségei
    Új társ a konyhában: a thermomixer felhasználási lehetőségeiAz alábbi cikkben bemutatunk egy új társat a konyhában, a thermomixer felhasználási lehetőségei ugyanis olyan szélesek, hogy te is akarsz majd egyet otthonra! Nagyjainkban már minél gyorsabb és...
  • Hogyan alakul az őszi ékszerdivat 2021-ben?
    Hogyan alakul az őszi ékszerdivat 2021-ben?Szívesen vásárolnál néhány új ékszert 2021 őszén? Szerencsére a nyakláncok és fülbevalók ára is kedvezőbb ilyenkor. Mutatjuk, hogyan alakul a divat! Az ősz mindig nagy teret enged a feltűnő és...

Népszerű PR-cikkek

  1. 9 dolog, amit ellenőrizz, ha nem indul az autó
    9 dolog, amit ellenőrizz, ha nem indul az autóBárkivel, bármikor megeshet, hogy nem indul be gépjárműve. Sajnos ez ugyanúgy előfordulhat használt és új autók esetében is, persze az újak esetében erre kisebb az esély. Amennyiben mégis megtörténne...
  2. Pilinszky János: Két szonett
    Pilinszky János: Két szonettPilinszky János Két szonett I Csak fussatok hát, mint veszett ebek,vonítsatok, ha gyilkos éjszakakörülkerít a farkasok hada,hogy fölkoncolja hitvány testetek.Hát sírjatok csak csípős könnyeket,a...
  3. Manzárd tető - infra fűtés
    Manzárd tető - infra fűtésAz infrafűtés manzárd tető alatt is biztonságos lehet, ahogy kültéri teraszok fűtésére is alkalmas.  A manzárdtetők alatti lakótér megfelelő kialakításához  pontos tervezésre és fűtéstechnikai...

A rendszer néhány oldala

A LEGFONTOSABB OLDALAK:

UngParty és Balládium

Termékek és Szolgáltatások. Életmód, technológia, WEB. Manzárd műhely. PR cikkek megjelentetése életmód, termék, szolgáltatás, internet, weboldalak témakörben. Keresőmarketing,  tartalmi alapú linképítés és Google honlap optimalizálás - SEO. Berniczky Éva és Balla D. Károly művei, könyvei - ismertetések, kritikák.

Budapest nevezetes arról, hogy számos szolgáltatás él jobbnál jobb ajánlatokkal, így például híres a virtuális pánikrendelő, az infrapanel webáruház. Honlap optimalizálás egyenesen a SEO-szakembertől, aki képzett linképítő mesterként képes a weblapok Google-helyezését javítani a találati listákon, tudva, hogy a komplex linkmarketing, honlapoptimalizálás, tartalommarketing és kreatív Google-keresőoptimalizálás segítségével a fővárosi agorafóbia weblapja is előbbre kerülhet.

Kiemelt bejegyzés: Manzárd infrafűtés

Ideiglenes linktámogatás: PR-cikk Weblap - infrapanel fűtés

süti beállítások módosítása