A LEGFONTOSABB OLDALAK:

UngParty és Balládium

Honlapoptimalizálás - Seo Google

Arvisura laptop linképítés:

Budapest nevezetes arról, hogy számos szolgáltatás él jobbnál jobb ajánlatokkal, így például híres a virtuális szerver bérlés és a használt csavaros salgó-polc webáruház, valamint a minőségi pánikbetegséget is kezelő ügyvédi iroda kínálata csakúgy, mint a professzionális sofőrök vezette autók, a kulcs nélküli zárnyitás és zárcsere Budapest 30 km-es körzetében. Elérhető a tömeges sms-kampány optimalizálás - egyenesen a SEO-szakembertől, aki képzett linképítő mesterként képes a weblapok Google-helyezését javítani a találati listákon, tudva, hogy a komplex linkmarketing, honlapoptimalizálás, tartalommarketing és kreatív Google-keresőoptimalizálás segítségével a fővárosi agorafóbia weblapja is mentesülhet a Salgó Oszkár féle magánnyomozók törvényi hatásköre alól a közlekedés zéró toleranciája miatt érvényesített jogvédelem Ukrajnában, Kárpátalján és Budapesten - a Kádár-korszak illegális szamizdat sajtója

» Berniczky | » Balla D. | régi: » Kettenklub | Más: bdk-blog | bdk-versblog

A hiányzó többlet

Berniczky Éva neve valószínűleg kevesek számára ismerős. A fülszöveg tudósítása szerint a kárpátaljai írónő második kötetét, egyben első regényét olvashatjuk a Magvető Kiadó gondozásában. Így kevéssé befolyásolhat bennünket, olvasókat, a művek előzetes fogadtatása, csak a jelen szövegre hagyatkozhatunk, amely azonban önmagában elegendő ahhoz, hogy kellő figyelmet érdemeljen. 

Különös nyomozás története a regény: az egyes szám első személyű elbeszélő fordítói megbízást kap Szvitelszkitől, a mániás könyvgyűjtőtől, aki egyébként vidéki történelemtanár. A lefordítandó szöveget egy rejtélyes füzet tartalmazza, amelynek lapjaiért Szvitelszki még a félig romokban heverő árnyékszékbe is behatol. Ahogyan a könyvgyűjtő rögeszméjévé válik a füzet megszerzése és összerakása, úgy a fordító is egyre inkább függővé válik a megbízatásától, annak ellenére, hogy tudja, a megbízó jól ismeri a forrásnyelvet, és különben is a fordítás csak arra jó, hogy eggyel több példány gyarapítsa a senki által nem olvasott dohos könyvállományt, Szvitelszki gyűjteményét, illetve, hogy analfabéta felesége, a nyálas csókú Mokrinka immár két nyelven ne tudja azt elolvasni. A regény a fordító megfigyeléseiből mint főszövegből, valamint a fordítás töredékeiből mint közbeékelt szövegekből áll össze, a különbséget tipográfiai, valamint stilisztikai különbségek jelzik. A szövegek hátterében pedig két nő története bomlik ki, és fokozatosan derül fény a kilétükre és a köztük lévő összefüggésekre: a füzet a szépséges Alla naplóbejegyzéseit tartalmazza, aki a regény címében kiemelt bábának, a bűbájos Odarkának az újszülöttként elhagyott lánya.

A nyomozás aktusa, a könyv körül forgó cselekmény, a fordítás gesztusa és a fordító reflexiói, a nők története, és egyáltalán, a regény egészét átható sajátos atmoszféra sokrétűvé és izgalmassá teszi a furcsa kis történetet. Ecó és Borges után mondhatni divatos téma a rejtélyes könyvek után való kutakodás, és a nyomozás, a keresés narratívája is jól beleillik a kortárs, ha akarjuk, posztmodern próza „szokásrendjébe”. Az teszi mássá ezt a nyomozást, hogy a problémák, a kérdések nem eleve adottak, azokra is rá kell találnia a fordítónak, és a kimenetel, a „megoldás” is mintha eleve kétséges lenne. A fordító ezekkel a gondolatokkal lát munkához: „Szentül hittem, hogy az egyetlen, amivel javíthatok a világon, ha megtanulom visszaírni rendeltetési helyére, amit valamilyen ismeretlen vagy éppen ismert okból megspóroltak, szántszándékkal vagy véletlenül eltávolítottak, illetve eleve kifelejtettek. Ezen múlt alkalmasságom, ha nem sikerül, rám bizonyíthatják a cinkosságot, mely szerint részt vettem, ha nem is a hiány előidézésében, de legalább fenntartásában. Bonyolult eljárásra vállalkoztam ahhoz, hogy bizonyíthassam, semmiről sem tehetek. Elkerülhetetlennek tűnt civil énem könyörtelen lebontása.” A fordítás tétje tehát valamiféle rend visszaállítása lenne, amely a beavatás, a megtisztulás ígéretét hordozza. A különös nők történetének megismerése az önmegértés reményét villantja fel, a fordító úgy sejti, hogy a feladat elvégeztével átlényegül, más, több lesz, mint aki volt. Ezek a „célok” is egyre inkább rögeszmékké válnak, miközben a fordításról kiderül, hogy tulajdonképpen action gratuit, a már említett okokból. A fordítónak minden egyes alkalommal Csernoholovába kell utaznia, Szvitelszki nem adja ki a kéziratot, így a fordítás rituális cselekedetté, ismétlődési kényszerré, ritmussá válik, ez motiválja a feladat véghezvitelét. A fordító-narrátor így fokozatosan jut el a felismerésig, miszerint már csak a maga örömére munkálkodik a kéziraton, egy látszat kedvéért: „Látszatra annak a többletnek a lefordítására vállalkoztam, ami hiányzott a könyvész és a vele együtt vegetálók életéből.”

Többlet és hiány dialektikája segít megérteni a fordító és Szvitelszki, valamint a Szvitelszki és könyve közötti ellentmondásos kapcsolatot. A fordító és Szvitelszki a Másik Nő írásában valamiféle többlet után kutat, amely megmagyarázhatatlan fontossággal bír életükben, és amelynek racionalizálására nincs módjuk, nincs eszközük. A misztikus vágy tárgya pedig nem más, mint egy nő naplója, vallomás és költészet keveréke, képek és érzések játéka, a narrátor szavaival „az egyszerűség őrjítő költészete”, „amely attól nincs, hogy van”, és amelyből sem a naplóíró identitására, sem valamiféle metafizikus igazságra nem derül fény.

A többlet iránti igényt magyarázza az az értékhiányos állapot, amely leírja a vidéket és lakóit. Jóna és Csernoholova vidéke, ahol a könyvész lakik és ahonnan a füzet lapjai előkerülnek többek között csomagolópapír gyanánt meg az árnyékszékről, kísértetiesen emlékeztet Bodor Ádám Sinistra-körzetére, kárpátaljai kiadásban. A reális teret idéző, de azon minduntalan átlendülő, a fikció terébe csöppenő ábrázolás ugyanúgy az abszurd és a groteszk eszközeivel él, akárcsak Bodornál. A helyi szín megteremtéséhez itt is az idegen hangzású nevek (Alla, Odarka, Mokrinka, Kamenyica) járulnak hozzá. Berniczky Éva prózája abban más, hogy mindez mágikus realizmussal keveredik, egy lebegtetett, elbizonytalanított téridőbe helyezett, mitikus, szürrealisztikus világot eredményezve.

Ahogyan a térséget földrajzi anomáliái jellemzik, ahol csak Kamenyica, a halszemű postáskisasszony tud eligazodni, úgy a „valóság határán kívül” rekedt szereplők is mind torzak, valami hibával, fogyatékkal rendelkeznek, lásd Törpezsiráf alakját, a bumfordi Szvitelszki-gyerekeket, az analfabéta Mokrinkát, vagy a bábát, akiből a gonoszság eltávolítása céljából kimetszették a méhét és a mellét. Jól bejáratott útvonalak, megszokott mozdulatok, beidegződött ismétlések teremtik meg a rend illúzióját ebben a kátyus labirintusban. A narrátor elvégzi az „elbutított körzetnek”, a vidék lakóinak karakterológiai elemzését: „Errefelé mindig egyik pillanatról a másikra szűnik meg a szándék, mintha soha, még csírájában sem létezett volna. Ugyanolyan furcsán, válogatva felejtenek a jóravaló emberek, mint a megátalkodottak, és erről valószínűleg nem is igen tehetnek. Egyszerűen nem képesek másra, mint a hibás természet tökéletes leutánzására.” A hiányosság, a fogyaték tehát általános jellemzője a térségnek. A leggyakrabban elhangzó szó a sivárság, amely a tájra és lakóinak lelkivilágára egyaránt vonatkoztatható. A sivárság mint kór uralja a vidéket, magába vonz, elnyel minden szándékot és elképzelést. Szvitelszki lázas könyv- és múltkeresése értelmezhető a felejtés, az egyformaság, a sivárság mozdulatlan uralma ellenében elkövetett cselekedetként: a titokzatos naplóíró a szépség, a másság, az egyszeriség, az emlékezés, a nosztalgia többletét ígéri. A fordítón fokozatosan hatalmasodik el az érzés, hogy a megőrzésre tett kísérlet is alárendelődik a hely törvényeinek, meddő foglalatosság csupán.
Amint arra cím is utal, a nő van a regény középpontjában, különböző alakváltozataiban, különböző félresikerült asszonysorsokat megmintázva. Odarka páros napokon a szülészeten dolgozik, páratlan napokon a kolbászgyárban, hol élő, hol élettelen hússal, zsugornyavalyájával fertőzi meg az elcsábított férfiakat. Lányát radikális módszerrel keresi: a vajúdó anyák orra alá dugja saját fiatalkori képét, hátha valaki felismeri arról a keresett személyt. Alla, a lánya az ismeretlenségből érkezik és tölt el egy időt a vidéken, a falu határában lévő, használatból kivont, időn kívüli szerelvény fülkéjében fogadja férfi vendégeit, majd ismét nyoma vész. A fordító, aki maga is nő, saját gyerekein kívül béranyaként a mások magzatát hozta világra, innen ismeri Odarkát és történetét. Egy helyen így fogalmazza meg életérzését: „mintha folyamatosan vetélnének el körülöttem az asszonyok”. A nőalakok mitikussá válnak ebben az időtlenített, látomásos világban.

Repetitív mozgás és örökös mozdulatlanság, állandóság és változás, szükség és fölösleg, hiba és hibátlanság, szándék és véletlen, burjánzás és elhalás, aszály és nyirkosság – ezekben az ellentétpárokban ragadható meg leginkább a regényben teremtődő imaginárius világ. Föld és víz számos alakváltozatban jelenik meg és ruházódik fel szimbolikus töltettel. Odarka erős földszagot áraszt, az Alla elfelejtett csomagjából a postáskisasszony átható tengerszagú ruhákat húz elő. A nevek is effélét jelentenek: Kamenyica nevének jelentésében benne van a kő szláv neve, Mokrinka nevének jelentése nedves, vizes. A víz képeinek ismétlődő jelenléte – az áradó folyótól a magzatvíz elfolyásáig – a megtisztulással hozódik kapcsolatba, mintha varázslattól akarna megszabadulni a vidék: „Mokrinka árvíz után született, gyerekei is árvíz után jöttek a világra. Ördögi ismétlődéssel folyt el a háborgó víz az anyjából, belőle és kertjük alatt a Tiszából.” A víz mint a nőiségre utaló princípium dominál a regényben.

Berniczky Éva regényét olvasva valószínűleg igennel felelünk arra a kérdésre, hogy létezik-e női stílus, női irodalom. Ha úgy gondoljuk el a női írást, mint a „rend” hatalma alól kibújó, fantáziadús, reflektált, játékos és líraiságban is bővelkedő stílust, akkor valami ilyesmit művel a szerző ebben az alkotásában. Erőssége az atmoszférateremtés, a Hrabal figuráira emlékeztető karikatúra-alakok megformálása. Vonzódik a groteszkhez, és humoros, anekdotikus epizódokban is bővelkedik. Amit viszont a regény hiányosságának érzek, az az, hogy az epizódokból, az egyes szereplők történetéből nem sikerül egy szerves egészet összedolgoznia, kissé kaotikus marad az elbeszélés is, mint amilyen a megalkotott regénybeli valóság.

Az utalások, a beidézett orosz márkanevek, a kárpátaljai realitásra utaló elemek minden bizonnyal hozzáférhetőbbek az írónő földijei számára és sokkal hatásosabb, szórakoztatóbb olvasatot eredményeznek, de ez nem jelenti azt, hogy könyve nem képezi részét az egyetemes magyar irodalomnak, sőt, az olyasmiben részesedik, amivel Berniczky Éva egy létező hiányt pótol.

Pieldner Judit

Berniczky Éva: Méhe nélkül a bába

A kötet Budapesten, 2007-ben, a Magvető Kiadónál jelent meg


Megjelent: Székelyföld, 2008/szeptember


 


Címkék: éva könyvről