A LEGFONTOSABB OLDALAK:

UngParty és Balládium

Honlapoptimalizálás - Seo Google

Arvisura laptop linképítés:

Budapest nevezetes arról, hogy számos szolgáltatás él jobbnál jobb ajánlatokkal, így például híres a virtuális szerver bérlés és a használt csavaros salgó-polc webáruház, valamint a minőségi pánikbetegséget is kezelő ügyvédi iroda kínálata csakúgy, mint a professzionális sofőrök vezette autók, a kulcs nélküli zárnyitás és zárcsere Budapest 30 km-es körzetében. Elérhető a tömeges sms-kampány optimalizálás - egyenesen a SEO-szakembertől, aki képzett linképítő mesterként képes a weblapok Google-helyezését javítani a találati listákon, tudva, hogy a komplex linkmarketing, honlapoptimalizálás, tartalommarketing és kreatív Google-keresőoptimalizálás segítségével a fővárosi agorafóbia weblapja is mentesülhet a Salgó Oszkár féle magánnyomozók törvényi hatásköre alól a közlekedés zéró toleranciája miatt érvényesített jogvédelem Ukrajnában, Kárpátalján és Budapesten - a Kádár-korszak illegális szamizdat sajtója

» Berniczky | » Balla D. | régi: » Kettenklub | Más: bdk-blog | bdk-versblog

Money, Monet, monéta


Berniczky Éva


A korzón a Takarék-, vagy Szber- vagy Oscsadbank, vagy ahogy tetszik előtt hónapok óta tekergőzik a sor. A hajdani szovjet intézmény kamataiban bízók pénze együtt süllyedt a régi rendszerrel. Ukrajna a bankkal együtt örökölte meg az adósságot. Ehhez képest az azóta egymást váltó kormányok az elmúlt tizenhét év során betétenként mindössze egyszeri ötven hrivnyát (alig kétezer forintnyit) vetettek az eltüntetett tekintélyes összegből a több millió károsultnak. Az ez év elején bőkezűen megítélt 1000 hrivnya (nagyjából két nyugdíj, 200 USD) kifizetésére tett ígéretet a gazdasági szakemberek felelőtlennek és fedezet nélkülinek tartják. Nem csoda, ha a nép, az istenadta nép a közgazdászok figyelmeztetése nélkül sem hisz már senkinek, legkevésbé maga választotta kormányának, egyedül a sor, jól bevált ocseregy (újabban, ideje megtanulni ukránul, cserha) a régi, abban nem csalódott errefelé még senki emberfia. Éppen ezért szívósan, kitartóan áll be a hátha és a legalább ennyi után. Csupán az arányokkal a baj, a sor ezúttal nem ötven hrivnyás.

Hónapok óta megyek el mellette, ha nem tűnne szembe, akkor is meg kellene néznem, megbízott vele az anyám. Merthogy ő is a meglopott betétesek egyike, s nem azért nem ácsorog ott a tömegben, mert önérzetesen ellenáll. A Meglopott Takarékbank-betétesek Szervezetének vezetői ugyanis felhívták a figyelmét, nehogy bedőljön a kormány legújabb szemfényvesztésének, amely két évtizede befagyasztott kemény 35000 rubeljének kifizetése helyett már megint port hint a szemébe. Az anyám azonban nem az érdekeit védő Szervezet embere, nem önérzetes állampolgár, szimplán beteg. Épphogy felépült a műtétje óta, az előrelátó sebészek minden bizonnyal a merészségét is kivágták, így aztán felhagyott az ábránddal, hogy zúgolódó, forrongó tömeggé váljon, vagy jámbor kísérletet tegyen a bank bevételére. Valójában szíves örömest szabadulna fantomönérzetétől, mi több, roskatag sor(s)társaival egyetemben kimondhatatlanul elégedett lenne, ha méltósággal becsoszoghatna a bankba, odatolhatná használatlanságban megkopott betétkönyvecskéjét a banktisztviselő orra elé, az pedig mosolyogva kifizetné az egykori harmincöt ezerből (eredetileg legalább egy családi ház árát kitette) a most beígért ezrest (nehezen jön ki belőle egy hitvesi ágy). De az alamizsna vetése nem egészen így történik. Először át kellene jelentkeznie bankjának ungvári fiókjába, merthogy nem ebben a városban élt akkor, amikor a betétjeit lekötötte. A második végigállt sor után következhet csak az úgynevezett regisztrálódás, személyigazolvánnyal, annak másolatával, adószámmal rendelkezésről szóló igazolással, annak másolatával, és betétkönyvvel, ennek a másolatától eltekintenek. Ezután a kedves ügyfélnek kérvényben kell nyilatkozni arról, hogy a beígért ezrest lekötött betétként kívánja-e a továbbiakban elhelyezni (haha!) vagy a folyószámlájára kéri a hatalmas összeget. Miután mindez megtörtént, néhány nap, hét, hónap, ki tudja, mennyi idő múltán, harmadszor állhatna be újra a sorba, a pénzfelvételhez. Reménytelen.

Azért hazaérkezéseim után az anyám sohasem mulasztja el megkérdezni, áll-e sor. Áll, válaszolom mindig. Unalmas játék. Miközben különben sem teszek mást, mint figyelek, ezúttal szégyellem alantas megbízatásomat. Szememben a nyomasztó látvánnyal legszívesebben hallgatnék, egészen addig nem szólnék róla, amíg kényszert nem éreznék a kitalálására. Akkor írhatnék róla lelkiismeret-furdalás nélkül, ha végre legapróbb részletében tisztán látnám, mert kitalálni sajnos csakis azt tudom, amit jól ismerek. A helyzet alakítói azonban minduntalan összezavarnak. Hiába, a változások korát éljük, folyton-folyvást megreformálják a sorban állást. Az újabban bevezetett rend szerint a hét első három napját a kifizetésekre jelölték ki, az utolsó hármat a regisztrálódásra. Csütörtökön, pénteken, szombaton sorjáznak az utcán az ügyfelek, hétfőn, kedden, szerdán üres a bank. Ehhez képest ma, amikor arra jártam, éppen péntek volt, mégsem láttam egy árva lelket sem a bejáratnál, gondoltam benézek, hátha megszűnt a tumultus, europaizálódott a balkáni eljárás. Az ajtóra rajszögezett újabb bumázska (hány cédula az ajtó?) éppen az ellenkezőjéről árulkodott. Az eligazításból kiderült, kivételesen a pénteki nap is kifizetős, olyan, mint a hétfő, kedd vagy a szerda, ebből következően tűntek el az ügyfelek az utcáról, de még a bankból is. Holnap regisztrációs szombat lenne, de az eligazító szép üzenet szerint kivételesen szabadnap. No szóval valami talányos, számomra egyelőre megfejthetetlen húzással ideiglenesen felszámolták az emberölést. Érthetetlen, mi módon, de előbb-utóbb rájövök a csízióra. Mindenesetre az elmúlt héten az úgynevezett kifizetős napokon a bank pangott az ürességtől, pedig ezelőtt ebben az időben is ott tekergett az utcán a sor. Ezért merül fel bennem, vajon mikor fizetnek, és egyáltalán fizetnek-e még? Nem értem.

Micsoda őrület, hogy azt ellenben nagyon értem, ha a csillogó-villogó étterem, kávézó, évente felújított shopok, méregdrága butikok között pusztuló Oscsadbank előtt újra ott sorakoznak a fogatlan, viseltes, elhasználódott görnyedt öregek. Valamiért ez a biztos, megnyugtató látvány, valamiért azt tartom helyén valónak, ha az ácsorgók nyomorult vonala igazodik az intézmény málladozó vakolatához. Mintha a régmúlt idő óriáscsigája hagyta volna maga mögött mementónak a jelen színes nyüzsgésében ezt a víz- és fényhatlan szürkés embercsíkot. Nem mossa el napi árfolyam, eső, nem tűnik bele a januári havazásba, februári ködbe, sem márciusi szürkületbe, sem áprilisi alkonyatba… Mindig akad, aki pótolja a feliratkozni kívánkozók közül szabadulót, a létszám nem változik, csak a megvilágítás. Már-már az a képzetem támad, ezek ugyan soha többé haza nem mennek. És olyan vészesen nem túlzok, azokon a bűvös regisztrációs napokon állítólag már éjféltájt gyülekeznek a bezárt ajtó előtt a mindenre elszánt emberek.

Végül is semmi eget rengető nincs a sok jelentéktelen kis éhezőművész világra szóló közös produkciójában, nincs ennél könnyebb a világon. Legyen bár rossz napja a mutatványosoknak, mert olykor kiszáll a rendőrség, olykor az újság megírja, ha valahol az országban a kedves ügyfelek valamelyike kihull a sorból. Az ilyesmi nem borzolja fel a kelleténél jobban a kedélyeket, nagyjából annyi hal meg közülük, ahány amúgy is közterületen végezné. A halandóság pedig elképesztően magas, az élőkkel ellentétes irányban a holtak állnak sorban. Miért is ne látszanának elégedettnek az idelenn kitartók. Normális életüket töltik, és legalább várhatnak valamire. A szükséges beidegződéseket könnyedén előhívják zsigereikből. Ugyanazzal a hozzáértéssel ácsorognak, mint húsz évvel ezelőtt. Annyi a különbség, hogy akkortájt nem a bank előtt múlatták az időt, hanem az egykori kifejezéssel élve, ha valamit „osztottak”, mondjuk, a mindennapi kenyeret, tejet. …ha visszatekintek életem folyására, / elégedetten tehetem, / szép hosszú, kövér sorokat látok   / minden kanyarban, minden fordulóban, / s ott vagyok minden fontos sorban, / szatyromban hol cukorral, hol sóval, / írtam én is a történelmet a szatyrommal / a sorban, / határtalan  birkatürelemmel, mint most, / az ég felé kígyózó sorban… (Kenéz Ferenc: A világ sora)

Várakozás közben mi mást tehetnének a boldogtalanok, visszasírják a nyugodt békeidőket, amikor gondolkodás nélkül rakhatták élére a pénzüket, úgysem vásárolhattak érte semmit. Ha elvétve „hoztak” valamit a boltokba, akkor az üzletek előtt kígyóztak így, ahogyan most a bank előtt az ezer hrivnyájukért. Aki besorol közéjük, azon pillanatok alatt elhatalmasodik a félreismerhetetlen kór. A szeme elborul, eszét újra a bizonytalanság áldott biztonsága uralja, amely ugyanígy kerítette hatalmába testét-lelkét, amikor a margaringyárból lopott vajból egész tömbnyit spájzolt be, olajból legalább négy háromliteres üveget töltetett meg alkalmanként a zugárusokkal. Talán a felmenők örökérvényű tapasztalata miatt, mely szerint az avas zsiradék jobb a semminél, vágynak olyan kimondhatatlanul azóta felnőtt gyerekeik és unokáik a fényűzésre. Ők már nem tanulhatták meg a használhatatlan pénz élére rakásának mechanizmusát, időközben feje tetejére állt a világ. A plázák, szakboltok, piacok fokozatosan dugig teltek, roskadoznak az árutól, és a betétesek lemenői kényelmesen sétálhatnak bele ugyanabba az ördögi csapdába, amely egykor apáikat és anyáikat ejtette foglyul. Pedig merőben az ellenkezőjét művelik annak, amit kuporgató őseik tettek, reális keretüket túllépve költenek a megengedhetőnél jóval többet. Ukrajnában ma minden második ember hitelből vásárol. Akad, aki huszonöt, harminc évre eladósodik, csakhogy autóhoz, lakáshoz jusson, hogy felszerelkezzen a legmenőbb háztartási eszközökkel. Holott tisztában van azzal, a megálmodott ingó és ingatlan valós áránál úgy 50-60 %-kal fizet többet. Mégis, aki nem szeretne lemaradni a szomszédjától, az nem menekülhet az elegáns, luxust sugárzó kereskedelmi bankok Fordulj hozzánk bizalommal, és bármi a tied lehet szirénreklámja elől.

Hiába mosom a kezem, a láthatatlan kór ott cirkulál a véremben. Arra, hogy anyám betéteihez képest mennyire vágyom a fényűzésre, akkoriban döbbentem rá, amikor kétezer három decemberétől egészen kétezer négy márciusának közepéig Monet-ra várva állt a sor Pesten, a Hősök terén a Szépművészeti előtt. Mindeközben nekem Ungváron bonyolult, kielemezhetetlen irigység mardosta a lelkem. Nemcsak amiatt éreztem nyomasztónak a behozhatatlan lemaradást, mert nem nézhettem meg a képzőművészeti albumokból ismert Saint-Lazare pályaudvart, londoni parlamentet, vízililiomokat, holland tulipánmezőket bemutató Monet-sorozat darabjainak egyik eredetijét sem, ahogyan a barátok, Manet, Pissarro, Boudin, Renoir, Sisley, Signac képeit sem. Jobban zavart, hogy a Hősök teréről irigyelt sort álmomban sem sikerült magam köré szerveznem. Éhes, akarom mondani, ínyenc disznóként nem értem be a makkal. Tetszett, nem tetszett, jobb híján azzal a csömörrel merítettem a körülöttem állókat a kultúrsznobság mázába, amellyel a jóllakott cukrász mártja csokiba Ferenc József kedvencét, az islert. Aztán buzgón sorakoztattam fel a megmerítetteket, egyiket a másik után, egészen addig, míg a saját kreált sorom össze nem ért az „avatottakéval”. Éjszakánként ugyanazt a kört jártuk, de hiába láttam ilyenkor mind élesebben a manézst, ahol a különböző szellemiségű sorok olvadtak össze egyetlen világméretű gyűrűt képezve. A mutatványom fabatkát sem ért, hiányzott mellőlem a szőrösszívű impresszárió. Ébredés után semmivel sem akadályozhattam meg a porond visszafordíthatatlan zsugorodását. Az álmomban impozáns manézs, amint valós fényt kapott, akkorka lett, mint egy közönséges érem. A napvilágnál lyukas garast sem ért.

Mindig elfelejtem, hogy a koldusok a pénzintézményekkel versenyben vonják ki a forgalomból az aprót. A kereskedelmi bank előtt posztoló kissé rövidlátó kéregető vizsgálgatja a markába nyomott fémpénzt, mérlegel, aztán szitkozódva dobja el. Gurul az eldobott monéta végig a korzón. Az Oscsadbank előtt ácsorgók közül senki sem hajol le, hogy felemelje.


Megjelent: Mozgó Világ, 2008/április


Címkék: berniczky éva hónapló