A LEGFONTOSABB OLDALAK:

UngParty és Balládium

Honlapoptimalizálás - Seo Google

Arvisura laptop linképítés:

Budapest nevezetes arról, hogy számos szolgáltatás él jobbnál jobb ajánlatokkal, így például híres a virtuális szerver bérlés és a használt csavaros salgó-polc webáruház, valamint a minőségi pánikbetegséget is kezelő ügyvédi iroda kínálata csakúgy, mint a professzionális sofőrök vezette autók, a kulcs nélküli zárnyitás és zárcsere Budapest 30 km-es körzetében. Elérhető a tömeges sms-kampány optimalizálás - egyenesen a SEO-szakembertől, aki képzett linképítő mesterként képes a weblapok Google-helyezését javítani a találati listákon, tudva, hogy a komplex linkmarketing, honlapoptimalizálás, tartalommarketing és kreatív Google-keresőoptimalizálás segítségével a fővárosi agorafóbia weblapja is mentesülhet a Salgó Oszkár féle magánnyomozók törvényi hatásköre alól a közlekedés zéró toleranciája miatt érvényesített jogvédelem Ukrajnában, Kárpátalján és Budapesten - a Kádár-korszak illegális szamizdat sajtója

» Berniczky | » Balla D. | régi: » Kettenklub | Más: bdk-blog | bdk-versblog

Nagy ország, nagy vászon


Berniczky Éva

Azóta járok szívesebben a Kárpáti Kiadóba, amióta a szerkesztőség maradványát kiebrudalták a régi Vármegyeháza patinás épületéből. Nem hiszem, hogy az egykori csapatból a könyvelővel együtt mindössze négy főre csökkent kiadó bármelyik tagja is visszasírná a méltóságos, ellenben hideg-rideg falakat. Új székhelyükön, a Csatorna utcában, a régi zsinagógából leválasztott hátsó épületrészben elsősorban és feltűnően meleg van. Ami nálunk nagy szó, különösen most, amikor Putyin bekeményített és a gázcsapok elzárásával fenyegette meg a másfél milliárd dolláros tartozást felhalmozó Ukrajnát. Könnyen meglehet, hogy holnapra érvényét veszíti az összehasonlításom, de ma még a kiadónál egyelőre nincs melegebb hivatal a közelben. Mintha egyenesen a kazánházból választották volna le ezt a sajátosan romos, lepusztult két szoba-raktárhelyiséget. Körös-körül beazonosíthatatlan lomok halmozódnak, poros papírkötegek, mappák. Az ide belépőnek óhatatlanul padlás- vagy pinceérzete támad, szeretné megtalálni, amit elrejtettek, vagy amit itt felejtettek az egykori tulajdonosok. A hely újdonsült birtokosa, a Kárpáti Kiadó remekül álcázza magát. A bejárat fölött színes lámpákkal kirakott betűk hirdetik, HRÁLNYI AVTOMATI, amiből beazonosítható az előző bérlő, az, hogy a közelmúltban szerencsejáték automaták villogtak-kattogtak a masszív ajtó mögött. A kiadó vezetője a világ legtermészetesebb módján költözött a játékterem cégtáblája alá, még csengőt vagy kaputelefont sem szereltetett fel, a bejárati ajtót ellenben gondosan kulcsra záratta. Jogosan, különben pillanatokon belül könyvstószok közé járnának vizelni stb. a kinti árusok-vásárlók, boldog-boldogtalan. Így legalább garantáltan szobatiszta szerzők jönnek, azok sem nyomják már le a kilincset, tudják, hiába tennék, felkiáltanak az emeleti ablakba, s a műszaki szerkesztő máris aláereszkedik. Nyilván elvállalta az ajtó szerkesztését is, beengedi a lenn ácsorgót, lekíséri, kiengedi a távozni készülőt. Egészen beleszokott a kialakított eljárásba. M. akárhányszor kedvesen nyit ajtót, nem lázadozik a kapuskodás miatt. Leginkább azt nehezményezi, hogy a számukra kiutalt hivatali részben nincs vécé.

 

Az alsó szintről zugolyok, beszögelések védelmében magasra tornyozott könyvcsomagok között meredek lépcső vezet a félemeletre, ahol az egyik szobában a könyvelő és feltehetően az igazgató (bár hozzá még sohasem volt szerencsém), a másikban két szerkesztő dolgozik. A nem éppen szokványos kialakítású, megszámolhatatlan beszögelésű, váratlan hajlatú helyiségben a két kivénhedt számítógépen kívül a modernitást képviseli a mennyezet sarkából csúfondárosan előbukkanó vastag cső is. Úgy félméternyire eltávolodik a faltól, bekanyarodik a levegőben, majd ugyanolyan váratlanul, ahogyan megjelent, vége szakad. Olyanformán, mintha a gépek előtt ülők közé elefántormány nyúlna. Ráadásul csapban végződik, a tetején ormótlan kerékkel lehet nyitni, zárni. A fűtőházból idetévedhetett kósza cső kimondottan avantgárd jelenség, és nem utolsósorban hasznos is. Ha központilag elzárják a vizet, a takarítóasszony hozza a vödrét, a két számítógép között felemeli a magasba, és gátlástalanul megnyitja a csapot. Már csak ezért is nagyobb az esélye annak, hogy a takarítóasszonnyal fusson össze az ember, mint az intézmény igazgatójával. Nem mintha az utóbbival vágynék találkozni. Állítólag iszonyatos az ízlése, amiről bárki meggyőződhet, ha véletlenül a helyben kiállított saját kiadványokra téved a tekintete. Láthatóan ragaszkodik a nem létező szín- és formavilághoz, a szovjet éra könyvként bevezetett darabos képződményeihez. Ebbe ugyan olykor pechére belekavar a megrendelő elképzelése, no meg az is, ha történetesen Szlovákiában nyomtatnak. A polcokra kitett példányok némelyike azért mégis arról árulkodik, hiába igyekszik keresztbe tenni jobb érzésű munkatársai elképzelésének, néha sikerül egészen formás könyvet, képzőművészeti albumot megjelentetniük. A kívülálló számára szinte észrevehetetlen reménykeltő változásnak igazán örülök.

 

 
Persze a Kárpáti Kiadó is kizárólag azt adja ki, amire pénzt kap. Magyar nyelven szinte semmit. Most azonban az igazgató kiszagolta, hogy a zsugori állam a bilingvis kiadványokat kivételesen hajlandó támogatni. Ezzel ugye állam és kiadó két legyet üt egy csapásra, hát egymás után jelentetik meg egy kötetben az ukrán klasszikusokat ukránul és magyarul. Főleg iskolások részére, kiegészítő olvasmányként. A példányszámot teljes egészében iskolák, könyvtárak kapják meg. Így adták ki Sevcsenkót, Kocjubinszkijt, Leszja Ukrajinkát.
 
Bölcsészkoromban ukránirodalom-tanáraink, azt hittem, örök életre elrettentettek a klasszikusaiktól. Kizárólag tartalmi kivonatokkal tömték a fejünket, azok pedig, elmondásuk alapján, valamennyi tárgyalt írójuknál ugyanúgy hangzottak: szegény falusi lány gazdag fiúba szeret bele, vagy tetszés szerint fordítva, mindenesetre a szülők, valamelyik ágról, kimondottan ellenzik a frigyet. És ettől a konfliktus-klisétől aztán jottányit sem tágítottak. Igazán szégyellem, hogy bedőltem nekik. Valószínűleg ebben a lebutított tudatállapotban maradok, ha jó pár évvel ezelőtt el nem jut hozzánk Berlinből a Kafka c. folyóirat néhány száma, amelyek egyike történetesen a kortárs ukrán irodalomból válogatott. Ma is emlékszem, milyen bizsergető érzés volt felfedezni Andruhovics nagyszerű esszéit. Azon nyomban revideáltam korábbi csökött nézetemet, mely szerint ebben az irdatlan országban, ahol élek, nem születhet igazán jó irodalom. Később, amint hozzájuthattam, elolvastam Andruhovics Rekreációját, de regénytrilógiájának első darabja már kevésbé tetszett. A lengyel Stasiukkal közösen jegyzett Az én Európám ellenben megint csak nagyon. Persze attól, hogy megkésve bár, de üdítően eredetinek találtam a Bu-ba-bu csoportosulás költőinek verseit, a helyzet nem sokat változott. Bevallom, ezt a több irányból agyon nyomorított, fejlődésében oly sokáig, talán még napjainkban is visszafogott, vagy éppen fordítva, mesterségesen gerjesztett ukrán irodalmat sajnos továbbra sem ismerem. Mintha „…ebben az örök átmeneti zónában, ebben az olyannyira anakronisztikus egységes kultúrtérben” láthatatlan és nagyon is látható kezek folyamatosan szétválaszthatatlanra kevernék az értékeset az értéktelennel. Minden elismerésem a Körner Gáboré, aki ennek ellenére az ukrán irodalomnak is jó szemű, érzékeny fordítója, tévedhetetlenül ülteti át magyarra a zavaros kínálatból az arra érdemeset.

 

 
A passzázsban már kirakta eladásra szánt festményeit a művész kinézetű árus. Hosszú fekete köpenyben, vérvörösen lobogó sállal, széles karimájú kalapban, fülében ezüst kereszttel sétál fel s alá, felügyeli a portékáját, a mozi tűzfalát borító több méternyi giccset. A fene az ízlését… Hogy képes egész nap befogadni ezt a harsány, erőszakos borzalmat? Az egyik képen tizenkilencedik századi ungvári városrészlet. Az ügyes iparos kimondottan azt az épületsort festette rá, amelynek túloldalán most a kiadó működik a Csatorna utcában. Az előtérben a villamos művek mutatós székháza. A piktor nagyvonalúan szemet hunyt afölött, hogy a jellegzetes épület akkoriban még nem állt mai helyén, a következő században építették a csehek. Egy század ide vagy oda, nem számít, ha az a kis csalás jól mutat a képen.

 

Igaz, a villanyosok szerintem is megkerülhetetlenek, a pincéjükben szoktam megkeresni Bölcsházit, a villanyszerelőt. Rém fontos ember, olyan szénfekete a bőre, az orra különösen, mintha össze-vissza égette volna az áram. Év elején tőle szerzem be a befizetéshez szükséges számlakönyvecskét. Bár járna szabályosan is, az ügyfélfogadó részlegen a műkörmeiket villogtató lányok általában azzal tudnak le, nincs. Olyan hangsúllyal ejtik ki ezt a nemát, hogy abból a hülye is megérti, nem is lesz, és jobban tenném, ha nem tartanám fel őket ilyen fölösleges kérdésekkel. Nincs más hátra, ha a csökönyös felhasználó mindenáron szeretne fizetni az elhasznált villanyért, hát kénytelen megvásárolni azt a fránya üres füzetkét nagyjából egy keménykötésű könyv árán.
 
 
 
Mutatom M.-nek a friss szerzeményt, nemigen csodálkozik azon, milyen borsos áron jutottam hozzá. Micsoda üzlet lenne, mondom, ha Leszja Ukrajinka helyett villanyszámla-könyvecskét adnának ki. Egy darab sem maradna a nyakukon, Bölcsházi garantáltan túladna valamennyin. Felfoghatatlan, hogy nem találtak még egymásra, hiszen itt ügyködnek egymástól nem messze. Nincs közöttük más a zöldségesen és a suszterájon kívül. Mindkettő ezen a soron költözött hátsóbejáratos, pinceszerű helyiségbe, akárcsak a kiadó. M. nevet. Jól beletrafáltam. Az igazgatójuk gondolkozik azon, hogy az alsó traktust, vagyis magát a bejáratot bérbe adja a becsületes nevén hajdan Kablucsokhoz (Sarkacskához) címzett, mára Michaelre átkeresztelt intézménynek. A suszterek kinőtték birodalmukat, terjeszkednének. M. nem is bánná,  azzal a feltétellel persze, ha vállalják, hogy illemhelyet is csináltatnak a megkaparintott szinten. Akkor következnek majd a boldog idők, neki sem kell lemásznia beengedni engem, mert azontúl fényes tekintetű bőrkötényes suszterlegények tessékelnek be a kiadóba. Akik, megjegyzem, Ungvár vitán felül legudvariasabb és legfürgébb szolgáltatói. Igazán nem érheti szó a házuk elejét, a tengernyi szétcsámpált lábbeli kalapálása közben alaposan kikupálódtak. Mindenesetre bolti eladók, pincérek órákat vehetnének tőlük.
 
A kiadó boltíves emeleti ablaka tisztára Aba-Novák-képet vág ki a Csatorna utcából. A piac mögül egészen idáig nyúlik a napi vásár. Fehér-piros, kék-fehér csíkos sátrak sorjáznak egymás után, a fel s alá hullámzó sokadalom folyamatosan változik a színes portékák között. Abnormálisan hosszan bámulom, el nem unnám a lenti darabos látványt, akár egész nap elnézném a szabálytalan lüktetést. Ajánlom M.-nek is a remek szórakozást, az ő helyében az ablak közelébe húznám a székem, és estig le nem venném a szemem a lenti pezsgésről. Gyanakvással hallgatja lelkesedésemet. Attól félek, valami ahhoz hasonlatosat gondol rólam, amit én gondoltam reggel ide jövet a passzázsban posztoló fekete kalaposról, aki giccseit kínálta fel az arra vetődőknek.
 
Persze nem tudom, mit lehet megúszni kevesebb lelki sérüléssel, ha rövid időn belül sok kis borzalmat fogad be az ember, vagy ha egyetlen mellbevágó hatalmasat. Az ivano-frankivszki „festőművész”, bizonyos Roman Boncsuk óriás vászna (150 négyzetméter területű, a hossza 50 m) például egymaga lefedné az egész passzázst. A Kijevi Krónikákat természetesen vagy szerencsére (?) a fővárosban állították ki, a nemzeti ünnepre készült, az Egység Napjára. A festmény mindössze 1700 személyiséget jelenít meg, akik valamennyien fontos szerepet játszottak az ország történelmének alakulásában. „…Juscsenko három fejjel van ábrázolva az alkotáson”, adja hírül a Korrespondent.net. Ez a sci-fi már túl nagy falat nekem itt a végeken. Képtelenség értelmeznem, meg sem próbálom, inkább hagynám illetékesebbre, Roman Boncsuk földijére, az ugyancsak galíciai Andruhovicsra. A Moszkoviáda után máris írhatja a soron következő rémregényt.
Megjelent: Mozgó Világ, 2008/március


Címkék: berniczky éva hónapló