A LEGFONTOSABB OLDALAK:

UngParty és Balládium

Honlapoptimalizálás - Seo Google

Arvisura laptop linképítés:

Budapest nevezetes arról, hogy számos szolgáltatás él jobbnál jobb ajánlatokkal, így például híres a virtuális szerver bérlés és a használt csavaros salgó-polc webáruház, valamint a minőségi pánikbetegséget is kezelő ügyvédi iroda kínálata csakúgy, mint a professzionális sofőrök vezette autók, a kulcs nélküli zárnyitás és zárcsere Budapest 30 km-es körzetében. Elérhető a tömeges sms-kampány optimalizálás - egyenesen a SEO-szakembertől, aki képzett linképítő mesterként képes a weblapok Google-helyezését javítani a találati listákon, tudva, hogy a komplex linkmarketing, honlapoptimalizálás, tartalommarketing és kreatív Google-keresőoptimalizálás segítségével a fővárosi agorafóbia weblapja is mentesülhet a Salgó Oszkár féle magánnyomozók törvényi hatásköre alól a közlekedés zéró toleranciája miatt érvényesített jogvédelem Ukrajnában, Kárpátalján és Budapesten - a Kádár-korszak illegális szamizdat sajtója

» Berniczky | » Balla D. | régi: » Kettenklub | Más: bdk-blog | bdk-versblog

Cunami a Sváb utcában

Balla D. Károly

Cunami a Sváb utcában


    – A mi lányaink nem voltak soha ilyen aranyosak – pillant élete párjára a boldog nagyapa, de Andrea elsőre csak egy ajkbiggyesztéssel válaszol.
    Hogy is van az, hogy amíg szerelmesek vagyunk a nőbe, majd meg veszünk az apró gesztusaiért. Milyen kecses, ahogy laza fejmozdulattal félredobja a haját, de helyes, amikor belehunyorog a fénybe, mennyire szexi, ahogy lefelé görbíti az ajkát! Megdobog a szívünk, kiszárad a szánk, és csak egy friss öleléssel tudjuk csillapítani hatalmas szomjunkat. Amikor aztán vége a szerelemnek, csodálkozunk: mit zabáltunk ebben a maníros viselkedésben. Két évtizednyi házasság után pedig jó esélyünk van arra, hogy épp ezek a gesztusok váljanak a leggyűlöletesebbekké. Borzalmas, ahogy erőltetett lazasággal félrelebbenti a haját, de undok, amikor nem nyitja ki rendesen a szemét, mennyi lekicsinylő cinizmus van abban az ajakbiggyesztésben. Inkább nem is szól hozzá. Legalább egy jó haverja, kedves szomszédja lenne, akinek eldicsekedhetne a csöppség bájaival. No de ezek?
    A Sváb utcában már nem laknak svábok. Állítólag soha nem is laktak, csak a környék nevezte így az ide betelepült szepességi szászokat. Mára csupán néhány eltorzított németes hangzású családnév idézi a hajdani etnikai mozgásokat, népszokások és egyebek rég feledésbe merültek, németül is már csak az tud, aki iskolában külön megtanulta. Ám a Sváb utca most is különleges. Sehol másutt a környéken nem rejtik a portákat ilyen magas kerítések mögé, és sehol nincsenek ilyen apró utcai ablakok. Így aztán, hála az embermagasság fölé emelt masszív utcai vaskapuknak és a nap minden szakában bespalettázva tartott ablakoknak, az arra sétáló semmit nem tudhat meg az itt lakókról. Illetve dehogynem: jól láthatja zárkózottságuk árulkodó jeleit.
    A Sváb utca lakói, gondolhatnánk, egymásról sem tudhatnak sokkal többet, mint róluk az idegenek. Az utcán kínos udvariassággal köszöntik egymást, a férfiak még a kalapjukat is megemelik, de soha nem elegyednek szóba. Az újonnan ide költözötteknek köszönés helyett évekig csak biccentenek kimérten. A „hogy van, szomszéd?”, itt nem járja, sem a „Milyen szép időnk van!”. Mintha a másik nem látná, hogy süt a nap! Vagy mintha a „Köszönöm, jól!” bármit is jelentene.
    Ám ez csak a látszat. Nem tudni, milyen úton-módon szerzik be az információikat –vendégségbe, társaságba sem járnak –, de a Sváb utca lakói pontosan ismerik a szomszédok életét, időben értesülnek mindenről. Ha valaki megbetegszik, órákon belül becsönget hozzá valamelyik szomszédasszony a friss levessel, s mellékesen azt is elejti, a közelben lakó autótulajdonosok  közül ma éppen ki ér rá egy fuvarra a rendelőig. Titokzatos dolgok történnek akkor is, ha egy férj el találja tángálni a feleségét: másnap őt éri nyolc napon belül gyógyuló külsérelem a sötét utcán. Ha meg valaki megszorul anyagiakban, érthetetlen módon vevő jelentkezik a kertben termő almájára.
    – Miért, szerinted nincs így? ¬– sandít másodjára is feleségére; mégsem tudja elhallgatni nagy elégedettségét.
    – Megnyugtatlak, hogy a mi lányaink is pontosan ilyen aranyosak voltak, csak te viselkedtél velük érzéketlen tuskóként. Úgy látszik, nyugdíjba kellett menned, hogy fogékony légy ilyesmire.
    Érzéketlen tuskó? Hm. Inkább csak nem ért rá. Reggeltől estig dolgozott akkoriban, új lakás kellett az új családnak, a másikat otthagyta a fiának és volt feleségének, persze őket is támogatni illett, gürcölt hát három ember helyett, 8 óra a hivatalban, aztán a fusizás a garázsban hajnalokig. Igazság szerint fogalma sincs, mikor nőttek fel a lányai, szinte csak a konfliktusokra emlékszik, a gyerek- és kamaszkori dacra, arra, hogy nap mint nap szembeszegültek szigorával, ő meg apai kötelességének tartotta, hogy engedetlenségüket mindenáron letörje. Andrea szerint ez vezetett oda, hogy felcseperedvén, amit tehették, elmentek el a háztól. Az egyik a fővárosba dolgozni, a másik Nyugatra tanulni; illetve inkább harmadéves egyetemistaként összeállni egy indonéz diákkal. Nem tud haraggal gondolni a sámánok leszármazottjára, ha nem azok az óceániai gének, nem lenne ilyen gyönyörű mandulaszeme ennek a kreolbőrű csöppségnek, akinél szebb, kedvesebb, szeretetre méltóbb gyereket nem látott életében. Percig sem gondolkodott, vállalja-e a nevelését, amikor a lánya ismertette a helyzetet: ha fiút szült volna, most egy törzsfőnök-örökös megbecsült anyja lenne a távoli Keleten, de mert leánynak adott életet, a papa más fészekaljjal próbálkozik. Örökös nélkül nem térhet vissza Európából, az öreg sámán megmondta.
    Már csak nem fogja a lánya emiatt elvágni a karrierjét, két éve van még hátra az egyetemen, közben már keményen dolgozik is, hogy eltartsa magát – miként győzhetné mindezt egy csecsemővel.
    Nem vallotta be, mennyire megviselte a repülőút, igyekezett úrrá lenni a rosszullétén, hogy nagy büszkén állíthasson haza a csoda-unokával. Andrea csak egyetlen napig lelkesedett, aztán az összes tennivalót szépen átengedte. – Apukám, te vállaltad! Nekem ott az iskolaigazgatóság.
    Haha, kuncog magában, most legalább nem ő lesz az, aki alig fogja érzékelni, miként cseperedik nagylánnyá ez a mandulaszemű.
    – Különben az egyik szomszédasszony megszólított a boltban. Annyira meglepődtem, nem is tudtam, köpjek-e vagy nyeljek.
    – Nem semmi. Két év kellett, hogy rászánja magát valaki és megszólítsa az új szomszédot. Nekem még a köszönésemet sem fogadják, csak biccentenek. És mit akart?
    – Magam sem tudom. Azt kérdezte, hogy a baptisták intézték-e.
    – Micsodát intéztek volna?
    – Azt nem mondta.
    – Hm. Különös. És mit válaszoltál?
    – Zavaromban bólintottam.
    Tovább játszik a gyerekkel, felülteti, az meg az ujjába kapaszkodva tartja magát, ringatózik a rádió zenéjére. Hamar kimegy a fejéből a különös eset, teljesen belefeledkezik az unokázásba.
    Akkor zökken ki nagy odaadásából, amikor a hírekben Indonéziáról esik szó. Még csak most tudják számba venni a hónapokkal korábbi tragédia veszteségeit. Özvegyek, félárvák, árvák, hajléktalanok, nyomorékok… Folyik a nemzetközi segélyezés, számlaszámok, küldemények, örökbefogadási akciók. Micsoda sorscsapás. Milyen szerencse, hogy az ő unokája nem lett fiú, előfordulhatna, hogy… De el is hessegeti az ide nem illő gondolatot.
    Aztán hirtelen leesik a tantusz.
    – Mondd csak, a gyerekkel voltál?
    – Hol?
    – A boltban. Amikor a szomszédasszony megszólított.
    – Igen. De miért kérdezed?
    Semmi, nem fontos.
    Andrea biggyeszt, vállat von. Aha, azok a bizonyos gesztusok. De jó, hogy van ki miatt elfordítania fejét.
    Másnap ő megy a boltba friss tejért. Ahogy lépdel végig az utcán, mindenki előre köszön neki. A férfiak a kalapjukat is megemelik jelentőségteljesen.

(2007)

Megjelent: Népszava, Szép Szó, 2007. febr. 10.