Levél Balla D. Károlynak
Légy üdvözölve, Effendi!
Légy üdvözölve, Effendi!
| Kedves Károlyom, olvasom 2000±3 című, Az ezredforduló hét esztendeje alcímet és Egy manzardőr naplójegyzetei al-alcímet viselő új könyvedben, hogy rengeteg különféle olvasmányod között egyiket-másikat (például pár éve Lengyel Balázs élménynek bizonyuló, dedikált tanulmánykötetét) hónapokig kénytelen vagy várakoztatni polcodon, míg végül fellapozod. Nos, némi túlzással ezt a játékos szám/jel című 2000…-et én már akkor olvastam, amikor Szirtes Gábor barátunk (illetve a Pannónia Könyvek műhelye) még el sem küldte. Igyekeztem „megjósolni” magamban, miként építed fel krónikádat a kitűnő évezredforduló/fordulópont ötlet köré. Aztán midőn megérkezett a könyvposta, első olvasásként egy végtére vágtáztam négy órácskát a takarékosan nagyszabású hónapsorolóban. Élveztem, hogy az emlékelevenítés, értékítélet terén pontos vagy és felelősségteljes, dinamikus és célratörő, kritikus és önkritikus, indulatot iróniával fékező. Amilyennek életben-irodalomban évtizedekkel ezelőtt megismertelek. (Mivel az ember hiú, kíváncsi kreatúra, meg-megálltam, ha a saját nevemet láttam felbukkanni. Egyszer szelíden dorgálsz. Igazad van. Egyszer szentendrei, könyvtári-könyvheti közös szereplésünket említed örömmel. Az a – vacsorázásba, koccintásba torkolló – pár óra szép emlékem nekem is. A harmadik TT-szöveghely közömbösebb. Olyan ez, mint ha egy sakkozó három megszerezhető pontból kettőt betakarít. Számomra nem rossz arány. Hiszen ahogy én sakkozom…) Az első, habzsoló betekintés élményét tovább csigázta, hogy beszámolód – rávallón a hipertevékeny emberekre – maga is felcsigázott: nem ismer lankadást ebben az (éppenséggel nem szegényes kortársi naplóirodalmunkat is új tónussal gazdagító) egy lendületű hétéves életleltárban. Utazásaid, ténykedéseid, harcaid, levelezésed, s mindenekelőtt írói, kiadói, irodalom- és kultúraszervező munkálkodásod dokumentumai úgy tolulnak egymásra, hogy az egyik még maradna, amikor már befut a másik. (Ez akkor is igaz, ha épp kilépsz bizonyos szervezetekből, búcsút intesz valamely szorgalmatosságodnak, missziódnak.) Ennek ellenére ki-kibukik belőled az aforisztikus megszólalást mesterien értő szépíró vagy esszéista. 1997 júniusában, önidézettel (a Szembesülésből) ekként: „Nem hiszem, hogy alapvetően másként alakult volna a világ sora akkor, ha a Jóisten helyett Lucifer mond vésőbe parancsolatokat Mózesnek. A szeretet és a gonoszság aránya nem változik a világban azáltal, hogy melyik kap legitimációt és melyik kerül törvényen kívülre. Ahogy a szeretet temploma tövében ott burjánzik a tiltott bűn és a fel nem számolható baj, úgy a gonoszság szentélye mellett is virágozna a tiltott erény és konspirálva ott szervezné titkos bandáit a kiirthatatlan szeretet”. Vajon a szeretet lenne a vezérelve manzardőri naplózásodnak, számítógép-kopogtatásodnak? Nem hinném. Empatikus, mégsem érzelemvezérelt mű naplód. A tárgyilagos szigor, a következetes mérlegelés és az illúziók nélküli távlatkeresés nyomatékait emelném ki inkább. (Egyébként Neked is részed van abban – voltaképp tudtodon kívül –, hogy a mechanikus írógépet egy éve komputerre cseréltem. E pillanatban egy épület harmadik szintjén teszem próbára a billentyűzetet, vagy az fog ki rajtam. S fölém betonozódik még öt emelet.) A tetőtéri szoba őre már magaslatról szétnéző férfiú, aki azonban sosem hagyja el a lenti, talaj menti város-, ország-, haza-, Európa-valóságot. Nem hiába áll a hátsó borítón: „Padlásszobájában ül az író – történelmi és etikai peremhelyzetben. Az országot, amelyben él, most éppen Ukrajnának hívják… Az író nyelve magyar, gondolkodása európai, magatartása egy független értelmiségi pozícióját célozza, értékrendszerét pedig az általános emberi minőségeszmények határozzák meg. Az irodalmat a szabadság dimenziójának tekinti, amelynek révén – mint egy szabaduló művész – felülemelkedhet ezernyi kötöttségen és ellenállhat a különböző elvárásoknak, melyek a határon túli magyar íróval szemben fogalmazódnak meg”. Második olvasáskor feszélyezni kezdett: szégyenszemre sohasem jártam szűkebb pátriádban. A belső (társadalmi és irodalmi) viszonyokat csupán messziről sejtve, rekonstruálva minden további nélkül melléd állhatok-e, amikor X., Y., Z. (Magyarországon is eléggé ismert személyek, vagy számomra sajnálatosan csak puszta nevek) ellenében markáns (Te idézőjelbe teszed a szót) „liberális” nézeteidet, esztétikai summáidat kifejted? Igennel felelek – mert a magyar(országi) könyvszakmai és literátus jelenségeket, az „irodalmi élet” (ezt meg én teszem macskakörmök közé) eseményeit rokon módon közelítjük (szolgáljuk, formáljuk, bíráljuk – ahogyan [és másként-másként] telik tőlünk). Lehet, hogy egyszer-egyszer túl makacsul hajtogatsz gondolatot, mely taktikusabb engedékenységgel könnyebben vinné sikerre magát? Lehet, hogy néhányan megbántódnak majd (a Magyar Írószövetség mint organizmus, több prominens tag mint vélt vagy valós kulcsszereplő) éles, példálózó szavaidtól? (Nem lehet: biztos.) Lehet, hogy némely konfliktusodra (mondjuk a most csak a háttérben éreztetett, sorsdöntő apakonfliktusodra) több szót fordíthattál volna, az olvasó biztosabb kalauzolása érdekében? Akár így, akár úgy, a 2000… (s benne az 1998. Könyvek, versek, hitek és kételyek, a 2002. Megélt és elfogadott kárpátaljaiság, a 2003. Webcsont beforr) a nyilvánosság előtti problémaboncolás, tisztázás, jó szándék, kéznyújtás könyve – miközben a történetrögzítő tudatos elszigetelődéssel, kivonulással, manzardolással is igyekszik őrizni szuverenitását. (Visszahúzódását rendre feladja, ha ígéretes hívó szót hall.) Végig egyenletes prózaáramlású könyved utolsó két-három oldala a konfesszió remeklése. Életművedet megbecsülő jelentős díjak és személyes csapások, kiadói sikerek és vita-kisiklások, magánéleti boldogság és közéleti megcsömörlés, s annyi minden után e hét esztendő nem zárható sem a szűk, sem a bő jelző kalitkájába. Magad írod: „Én régóta kudarcom alkatrészeiből építem fel boldogságomat és elégedettségem darabjai állnak össze keserűséggé. Annyi hendikepet gyűjtöttem magamnak, hogy már fölénnyé kristályosodnak, és olyan erényekkel büszkélkedem, amelyek egyben legnagyobb hibáim”. Károly, tudsz bridzsezni? Ha nem, akkor sem tőlem tudod meg, hogy az honneur a bridzsben az öt legértékesebb lap (az alapjelentés: becsület, megbecsülés, tisztesség). Hadd búcsúzzam Tőled e levél végén – jellemzésedül – egy szót is mellékelve a kézfogáshoz: a viszontlátásig – szervusz!, Balla D. Károly, honőr, azaz hon-őr: Tarján Tamás Balla D. Károly: 2000±3. Az ezredforduló hét esztendeje |
